- Oké. Gondoltahattam volna, hogy ez lesz hogyha magadra hagylak. Miért csinálod ezt? Szépen lassan teszed tönkre ezt a gyönyörű, sokat igérő kapcsolatunkat, dobod ra a sírköveket. Nem kell neked ez a kapcsolat? Tobbet ér egy már nem létező? Ennek csak ártasz h annak jót tégy (aminek már nem lehet). Verd már ki a fejedből! Felejtsd már el! És tedd mindnyéjunk életét és kapcsolatat könyebbé, mert ez így nem jó! Beáldozod a kapcsolatunkat egy multbéliért! Zárd már ki az életedből, nagyon kérlek!
- Probálom hidd el! Probálom, de van hogy nem tudok mindent kivédeni ami Vele kapcsolatos. Eszembe jut. Lebomlanak a falak, és már nem tudom kizárni. Egyre több tőr fel, egyre jobban fáj. Probálom vissza tuszkolni abba az átkozott sírgödörbe. Most fortyog kicsit s aztan elhül. Nem tudod milyen erőfeszítésekbe került eljutni oda, h úgy tudjak rá gondolni, h ne fájjon. Minden emléket ki kelett zárnom. Most meg itt vagyok a sírban vele. Látom a kezet ami ki akar húzni. Nyúlok felé. Megragadom, húz, aztán visszaejtesz. Nem birod a roncs alá beszorult kedvest kirángatni.
Gyülölöm magam! A rombolást bennem, benne, benned, bennünk. A pazarlást.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése