Ha leszáll az alkonyat

„ De a jó és rossz tudás fájáról nem ehetsz: mert azon a napon, amikor annak gyümölcséből eszel, halálnak halálával halsz meg. ”
– Ter 2:16,17

Leszállt az Alkonyat. Bekebelezett a sötétség, és úgy éreztem, mintha egy hatalmas nagy massza kellős közepén lennék. Rámnehezedett és körbezárt. Nem hagyta gondolataimat másra terelnem, csak sejtelmes titkokkal teli kis világában körözgethettem. Szemem bilincsbe verte a kíváncsiság. Új fordulatok, izgalmas leírásokkal tűzdelt sorai pörögtek előttem, színes általam kitalált képkockákkal párosítva röpködtek ide oda.

"Sosem tűnődtem azon, hogyan fogok majd meghalni − bár az utóbbi hónapokban lett volna rá okom. Ám ha el is játszom a gondolattal, biztos nem így képzelem..." - Alkonyat

"Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan..." - Újhold

"Minden kísérlet arra, hogy kiutat találjunk, hiú remény volt csupán. Jeges szívvel figyeltem, ahogy felkészült arra, hogy megvédjen..." - Napfogyatkozás

"Nekem több mint valós halál közeli élményekben volt részem. Ez semmi, ahhoz képest, amit te valaha is átéltél..." - Hajnal hasadás

reggeli rohanás

csörög. szundi. csörög. szundi. csörög. szundi. csörög. leálítás. felül, feláll, papucsba lép, kicsoszog, wc, csap, mosakszik, törülközik, fogat mos, törülközik. visszacsoszog, körülnéz. kicsoszog, konyha, tál, müzli, tej, kanál, visszacsoszog. szekrény, kinyitja, vetközik, öltözik. hajat fésül, köntyba fogja. szemet fest, kapkod, ágyat vet, blogot ír, mailt olvas, füzetet dobál, tolltartó, kikapcs gép, kirohan, cipőt húz, kulcs, ajtó ki, ajtó be. lifthez rohan, gomb nyomi nyomi, ajto ki ajto be, gomb nyomi nyomi, ajto ki ajto be. lépcsőkön rohan, ajtó ki, ajtó be. siet, buszmegálló, busz, jegy, imbolyog, kapaszkodik, ajto ki, kilép, rohan mép pár métert. BEÉRT.

Ennek is vége.

Mar nem sírok. Ennek is vége. Nem jönnek a könnyek, ha a képedet nézem, nem folytogat a gombóc amit hagytal, ha rád gondolok. Még meg-meg dobban valami, jelenlétedben, de elmulik pár perc alatt. Elmúltál. Fáj még az emlék, de nem vagy részem többé. Nem vagyok többé hozzád kötve. Csak egy ismerős arc lettél, semmi több. Már nem ismeri a szívem szívedet, már nem rohan hozzád a lelkem. Meg van magában, ha kell, vagy mással. Már nem kell, hogy rám figyelj, már nem kellesz. Megmondtam én, ennek is vége lesz. Fáj még, és az nem múlik, de már nem kell semmid. Ez az ami elmúlt. A vágy, hogy veled legyek.

Jó éjt!

"Álmodj szépeket joghurtos medvékkel Kincsem! Hiányzol nagyon innen mellőlem az ágyból. :( Védelmezően átkarolnálak és megölelgetnélek, aztán minden szívlüktetésedre forró csókokkal érinteném a nyakad, aztán a torkod mentén puha lehelletekkel haladnék fölfele, míg végül ajkaink lágyan összeforrnának és gyomrainkat pillangó hadak özönlenék el."

Boldogság gyere haza

A boldogság egy olyan roppant illékony anyag, ami olyan gyorsan és észrevétlenül eltűnik, amikor egyedül maradunk, magunkba fordulva, mintha sosem lett volna a tulajdonunkban, csak egy könyvben, vagy királylányos mesében olvastuk volna. Talán nem is mondhatjuk, sosem hogy a miénk. Mindenkié, de éppen pillanatnyisága teszi elérhetetlenné, és ennek következtében dugja föl fejét a gondolat, hogy a boldogság igazából senkié sem.
Ezzel ellentétben, talán nemzetiségünk, illetve népünk bánatos természetéből kifolyólag a szomorúság, a komorság folyton velünk van. Ilyen ez az elátkozott magyar nép. Ha akár csak egy pillanatra is gondolkodni próbálunk, elmélkedünk az életünkön, akkor máris ott van, ott van minden ártó hangjával. Néha üvölt, néha csak suttog, egészen máskor csak ücsörög meletted és bámul. A keserűség nem múlik el, nem hagy ott. Nem illékony akár a boldogság, hanem szilárd megkövült része lelkünknek. A keserűség konzerválódik, akárcsak egy időkapszula marad fönn, minden eseménytől függetlenül.

Előszőr:
"We don't have a pea under our mattress. You know what we have? [shouts] A fucking watermelon!" - The Story Of Us
Nekünk nem borsósem van a matracunk alatt. Tudod nekünk mink van? [kiáltások] Egy kibaszott nagy görögdinnye!

Aztán:
"Isn't this the moment where one of us is supposed to say: Look, this is ridiculous, we love each other, all couples go through this, let's give it another try." - The Story Of Us
Ez nem az a pillanat amikor egyikünk azt mondja: Nézd, ez nevetséges, szeretjük egymást, minden pár keresztül megy ezen, próbáljuk meg újra.


Végül:
"There are some hurts that you never completely get over. And you think, I don't know, that time will diminish their presence - an-an-and to a degree it does - but, ah... it still hurts. Because, well... hurt hurts." - The Story Of Us
Vannak sebek, amik sosem múlnak el teljesen. Azt hiszed, hogy az idő csökkenti a jelenlétüket, és ez valamelyest így is van, de mégis fáj.

az új Szoba

Egy új élet első állomása:

Ez az a hely ahová, ha mostanában elindulok, azt mondom, hogy "megyek haza". Egy alternatív, új otthon. A szövegkörnyezetből értheti a kedves beszélető partner, hogy éppen a "Tudorba" indulok, vagy oda, hol tényleg az otthonom van.

jövök már!

Hív az otthon melege, hív az ismerős, várnak a szokások. Egyre tisztulnak a ködben, ahogy közeledem. Már látom, ahogy tárják karjukat felém, ahogy ölelnének már melegen.

Elröppent könnyedtség.

Nehezedik. Az első napok könnyedsége eltűnt, nehezedik itt minden, a vállaimon tapos az ujdonság. Földbe döngöl a hiány a régi élet iránt, az ismert helyek, emberek, és jól bevált szokások. Újra fel kell építeni, egy egészen más életet. Vigyél vissza te átkozott idő, vigyél vissza oda, ahol otthon vagyok.

az árnyékod vagyok

Csalódtam bennük és mindenben,
....
Új lángok égnek a szívemben.

Sokat tanultam tőled,
Tanultam hinni és várni,
....
Ezt nem is értheti bárki.


....
Taníts a szavakra, emelj fel engem!
Tiéd vagyok, őriz a lelkem.



Amit nekem adtál, azt én elfogadtam,
És hittem benned, pedig nem is tudtam,
Hogy hitem örökre megmarad,
Semmim sincs, csak Te vagy,
Csak Te vagy.


....
Hívnálak én is, maradj ma itt.

haza

megbujt a sarokban. ringatózik, nyöszörög. belemászik a tudatomba, egyre jobban otthon érzi magat. Betelepszik, fészkelődik. kicsomagol, és arrébb pakolja a cuccaim. egy kis idő múlva már én nyöszörgök kisemmizve a sarokban, és ő ül a bőrfotelben. hatalmas vagy honvágy.

te csak szeliden ringass el

"Hosszú zűrös napja volt,
Egész nap messze volt,
Egész nap úton, ahogy én, ahogy más.
Haza most is este ér,
És mindent elmesél.
Milyen hiába volt ma is minden rohanás.
Azt mondja nem baj,
Ez már a múlt.
Holnap biztosan jobb lesz,
Nem lehet mindíg úgyanúgy.

És ha hozzád bújik fáradtan,
És szorosan átölel.
Sose mond, hogy a holnap is ellene van,
Te csak szelíden ringasd el!"

Olyan mint egy álom, lágyan magához von, körém fonja csillogó ezüst fátyol lényét. Betakar magával, és én boldog vagyok. Elragad, oda ahonnan az ablakok fényei csak apró kis csillagok. Fölvísz a magasba, s majd lezuhanok. Olykor mint az átok kerget a hosszú életen át. A sarkamban lohol, bekebelez. Ilyenkor bántom, "nem tolerálom", talán utálom. De azért mégis csak imádom. Most akkor hogy is van ez?

érzékek

"Now I got that feeling once again.
I cant explain, you would not understand.
This is not how I am.
I have become comfortably numb."

Nem kapok levegőt. A szívem ki akar jönni a helyéből. Kezem és lábam egyaránt remeg. Kiráz a hideg. Mozdulni sem bírok.

Eláll a remegés. A hideg sem ráz már annyira. A levegő újra normál útvonalon. Még egy darabig nézek magam elé. A szívem is lassan elcsitul.

Zsibbadt vagyok. Nem érzek.

Itt hagyom az életem. Itt hagyom a várost. Itt hagyok mindent. Itt hagyok mindenkit. Csak megyek a nap felé, egy új világba. Talán ott könnyebb, talán bekebelez az ujdonság.

színes fátyol

"...ne lebbentsd fel a színes fágylat, melyet ki él, úgy nevez: Élet..." - Shelley

Pakol. Szedelőzködik.

pakk pakk... Pakol. Szedelőzködik. Becsomagolja emlékeit, egy jó nagy tévés dobozba. Utána jönnek a kacatok. Felmarkolja, s minden óvatosság nélkül behajítja egy újabb dobozba. Felpakol mindent amire szüksége lehet, még azt is amiről tudja, hogy sosem fogja újra elővenni és használni. Megszokás. Megnyugtatja a jelenlétük, még ha kacatok is. Túlságosan hozzá nőtt ahoz, hogy elhajítsa csak úgy őket a szemétbe, hogy aztán valami semmire kellő népség kitúrja, és megfertőzze a mindennapjaival egy másik kéz. Pakol tovább. Ujjab dobozok, ujabb halom. Gyűl a fölösleg, de cipeli magával csigaházát minden költözésnél. Minden alkalommal új dobozok csatlakoznak a régihez, ujabb kacatokkal, nagyobb halom. A nagy tévés doboz viszont félig is alig van. Abból mindig csak fogy, és csak kicsit gyarapszik.

Fordúlj fel te kurva nagy Óriás

Gennyes fekélyek borítják teste minden darabját. Fekete méreg szívárog belőle. Megmérgezte a visszamaradottság. Nem mozdúl, csak ül puszta gyermek börtönében. Évek óta fetreng a méregben, fetreng, és csak dühönk. Mocskos méreget köpköd amikor csak megszólal. Mint dögkeselyű, éles karmaival rámkapaszkodik. Belemar puha húsomba. Egyszer a vállamból, aztán a combomból. Villámként közelít csőre a szívemhez. Mint forró kés a legpuhább vajon, úgy rágja át magát a melkasomon. Keresztül a bordákon, egészen a szívig. Falatozik, lakmározik még dobogó vérvörösen izzó szívemből. Bekebelezett a mérged, te kurva nagy Óriás.

"Téged megesz, engem elás
És nem csinál semmi mást
Ez a kurva nagy Óriás"

Altass el

[neked irok.foto piar]
Hozzáérsz csupasz bőrömhöz. Beleremegek, annyira hiányzott. Kell, hogy átölelj, kell hogy vissza hozd a gyermeteg hitet.
Az álmaim.
Gyengen, lágyan suttogsz. Nehogy elriadjon a közeledő kisgyerek. Becézgetsz. Biztonságban van a kislány. Nincs veszély ezekben a karokban. Rád hajtom óvatosan fejem.
Simogass. Simogasdd.
Karjaidból röpülök az álmaimba.